Chill on the hill

Kaptatok állatságot, kaptatok két kemény piálást, jöjjön egy kis chill, ahogy régen is.

A felkészülések, lepukkant kipihenések, meg úgy egyáltalán hétvégi és akár hétköznapi lazulások kiváló helyszíne volt a Domb. Ha leejtőnek felfelé állva balra néztél - 153-as vonala mögé - akkor felsejlettek a kisajátított telkek körvonalai, majd a domb háta és a többit már csak odaképzelted. Anno arra az oldalra is a lakótelepet terveztek, csak félbemaradt - inkább el sem kezdődött, mint a petting BíróIcával.

A zártkertek viszont ott voltak - sokszor a már nem is tulajdonos tulajdonosaikkal együtt. Így lehetett az, hogy a senkiföldjéről is loptad a gyümölcsöt és kockáztattad, hogy seggbelőnek sóspuskával. Ami meg is történt egyszer, konkrétan a Kiscipó kapott sódarabot menekülés közben pont az egyik körme alá. Nem üvöltött, inkább hangos vinnyogásnak mondanám amit művelt... 

A Domb tehát jó volt, mert az álmos nyári hétvégéket megtöltötte lehetőséggel. Sütögettünk ott, rablópandúroztunk, pettingeltünk, keféltünk, aludtunk, csináltunk mindent, amit a pálutcaiak a grundon és még sokkal többet is. Most egy lazítás jöjjön, ami tökéletesen adja a hangulatát a fent töltött időnek.

Faternak már akkor is fétise volt a házi, szerintem mi voltunk az egyetlenek - de hogy az elsők az biztos -, akik élő kakast tartottak az erkélyen (najó csak egy hétig) és a tizediken disznót vágtak (najó, csak felvittük a féldisznót), hurkatöltéssel és pecsenyesütéssel ahogy az illik. Így volt alapanyag a dombi sütögetéshez, szatyor megnyit, hurkakolbász belehúz, irány felfelé. BBK a éjjelnappaliból és nincs ami megakadályozza az óriás fetrengést... Úgy is lett, Tesó, Tönki, Gyugyu, Zsolti, Cipó, szóval az akkori keménymag megindult és megérkezett. Tűz megrak, BBK nyit, duma indul, a hangulatot pont úgy festette alá a szikrázó nyári nap amilyen volt. Tökéletes. Elmentünk cseresznyefát keresni, hogy desszert is legyen, közben találtunk málnát, szedret... kell ennél nagyobb fless? Nyugodtság, serceg a zsír, várjuk már kurvára hogy meglegyen, bár a alufóliás krumplinak kicsivel több kellett, hát keressünk szórakozást. Zsolti - civilben vegyésztanuló, egy másik történetben feketelőport készít a konyhájukban és robban fel vele - most is hozza a formáját, előáll a korszakalkotó társasjáték ötletével. Mindenkinek fel kell gyújtania egy kis darab száraz füvet, aztán hagyni terjedni a tüzet - 10-ig legalább számolni -, majd amikor 10, vagy már beparáztál, akkor eloltani. Akinek nagyobb darab ég le, az lesz a főlaza, majd mindenki az ő faszát szopkodja doszt és zászlónkra tűzzük a nevét. Csodálatos...

Perszehogy Tönki kezd, fogalma nincs mit csinál, de mivel első, hamar beoltja a cuccot - simán szétcsapkodja a tüzet azt' szevasz. Második a Kiscipó, kicsit tovább bírja, de biztonsági játékot játszik, kicsivel nagyobb csak a Tönkiénéél, olyan 15 nm. Gyugyu is felbátorodik, paragépünk majdnem ráver a Cipóra is - ja nem, beszart, fele akkora sem lett, közben oltogatta. Jöjjön a Zsolti, a teremtő, a szellemi atya, a géniusz és leendő címerállat. Perszehogy nekikezd, amikor már vagy 30 nm lángol még mindig zsebrebaszott kézzel, mindenttudó vigyorral figyel és még csak 6-nál tart, mert nála 1 másodperc az kettő... látszik, hogy készült, mi a faszt talált ez ki? Olyan 50 nm lángol és kicsit feltámad a szél (már 60 nm), így gyorsan összekapja magát, bemegy az egyik bokorba és kigurít egy addig észre nem vett 200 literes olajoshordót (70 nm). Ezt fogja átgurítani a tűzön, ez majd eloltja és Ő lesz a király, mert ember nem lesz, aki túlszárnyalja, vagy visszacipelje a hordót a domb tetejére... Hagyja még (90 nm), jól kinézte, ösvény mellett gyújtott a másik oldalon meg egy vikendház romos alapjai akadályozzák a terjedést. Okos, okos, érezzük hogy a mi fogunk a fasz szőrösebbik felén nem vigyorogni, Zsolti meg a mennybe megy... Már vagy egy 2x10-es csík lángol az ösvény és a romok között, amikor Zsolti úgy dönt, ezt már senki nem űbereli, nekiereszti a hordót. Az meg gurul, oltja a tüzet, érezzük a vesztünket... egészen addig, amíg 5 méter nem túl gyors leejtő után a hordó oldalára száradt kátrány tüzet fog és oltás helyett egricsillagos tűzkerékként gyújt fel mindent maga körül 6-7 méteres körzetben, jó hosszan. És csak gurul tovább... Zsolti arcára fagy a tudálékos vigyor, rohan - mi is rohanunk -, érezzük ennek a fele nem tréfa, megállítani úgysem tudjuk, az égést úgysem hagyja abba, mi a halál faszát csinálunk majd???

Az immár méteres lángokkal égő hordót egy másik alapnak a romjai állítják meg, de már lényegtelen, olyan fél hektár izzik zúgva, ezt nehéz lesz mackófelsővel szétcsapkodni. Akkor ne is próbáljuk... rohanás vissza a tábortűzhöz, kolbász le-, krumpli kiszed, majd húzzunk a gecibe vissza a telepre, nehogy valaki ránk fogja ezt a kapitális baromságot. Dombról le, tizedikre fel, a tetőre vezető tűzkijárat (teccik érteni ugye?) kinyit és üljünk ki, szép lesz a naplemente a tetőről nézve.

Szép is, a kolbász és a krumpli isteni, a műsor sem rossz: a 8-10 tűzoltóautó, többszáz bámészkodó, a fél lakótelep az ablakokban és a felhőkig érő füstoszlop látványát kiválóan emeli művészi szintre, szokásos kora esti chill. Másnap megvan a hivatalos magyarázat is, a hosszú szárazság miatt begyulladt az aljnövényzet, 3 hektár égett le, de mivel gyors volt a tűz, sok kárt nem okozott. Zsolti a hős, mennybe megy hogy mennyire laza, a kurvaanyját, most robbanthatjuk fel BM háztömböt ha túl akarunk rajta tenni.