A kifordított Brifkó

Volt egyszer Őrmezőn a Zsidó.

Nem, kurvára nem volt zsidó, ez a név csak ráragadt és senki, semmilyen pejoratív dolgot nem gondolt bele. Pontosan fordítva volt, ez már dicséretként hangzott, az emberünk hihetetlen üzleti érzékkel volt megáldva, bár a 60 perces Polimer kazikat amiket egy skáláskocsiban vittünk neki Ő is nehezen passzolta el - 5 forintot adott értük darabonként, lehet még túl is fizetett minket.

Keréknélküli kispolák, belezett tévé, ndk-s miniatűr japán óriásrobot replika, 400 pár makkoscipő - ez csak kis része volt a portfóliójának, amibe természetesen az uzsora és a befektetési tevékenység is beletartozott.

Jó arc volt egyébként, én kiakadva soha nem láttam, mindig valami olyan derűs nyugalom és segítőkészség lengte körül, mintha a dalai láma és terézanya goabuliban fogant szerelemgyereke lenne. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne követte és követelte volna meg a tisztességes üzletmenethez kötelező szavatartást és becsületességet. Soha nem baszott át - vagyis ha igen, akkor megmondta rodolfósan (csak a kezemet...) , úgy meg már nem ér -, senkit, amit pedig a száján ígéretként kiejtett azt nyugodtan a szibériai ősmasszívumnak megfelelően kezelhetted - nem kellett tartanod attól, hogy megváltozik. Én kedveltem a Zsidót, akik hosszabb ideje tartoztak neki, azok már nem annyira. Amikor tartoztak neki, akkor amolyan bricktop-osan intézte a dolgokat, bár nem tudom disznói voltak-e - szinte biztos, csak nem láttuk őket, vízzel higítandó instant disznóport viszont árult, szóval...

Most hogy ez a Brifkó gyerek is becsücsült kicsit körbenézni a kóterba, kiderült hogy szinte semmije sincs, hogy évek óta a akkorában pilótáztak, hogy abból négy generációnyi kínai császár gyurmáztathatott volna anyaghadsereget magának és hogy ezt azok a minőségbiztosítók akik faszomtudja milyen hatóságnak nevezik magukat úgy nézték be, mint ahogy lindalovelace soha nem nyelte be a faszt - hááát, legalábbis kicsit sajnálom, hogy a Zsidó nem finanszírozott bele Kvaesztorékba.

Ha belefinanszírozott volna, akkor most nem kellene baszakodni az ártatlanság vélelmével, csudálatos, ámde bizonyosan eónokra nyúló jogi procedúrákkal, ítéletekkel, meg a faszom. Neki mindig elég volt a józan paraszti esze is és ha valamelyikőnk akkor ismerte volna megaszitiván legfaszább bíróját, akkor biztos Dreddzsidó lett volna a beceneve. De nem ismertük, meg szerencsére a behajtási üzletágához sem volt szerencsénk sose, így maradtunk a sima Zsidónál.

Mert az a behajtási üzletág elég egyszerűen működött. Ha loptál tőle, tartoztál neki - de csak akkor ha valóban -, akkor visszavette ami az övé, amikor rájött vagy a határidő lejárt. Ha nem tudta, akkor először a meggyőzőeszközök széles repertoárját megvillantva tolt a kooperatív megoldás irányába. Amennyiben ez nem vezetett eredményre, jött a gráfelmélet alkalmazása - a delikvenshez legközelebbi csomópontok ezt nemigen szerették, dehát kedvencemmel élve: az élet nehéz! Nem válogatott, barát, testvér, szülő, gyerek, nagybácsi, nagynéni, pudli, macska, csótány - az összes közeli/nem közeli hozzátartozó és ismerős akivel a sáros jóban volt, potenciális ügyféllé vált. Akinek ez nem tetszett, megbeszélhette a macskajancsival aki miatt ez történt, az már nem a Zsidó játszmája volt. Ő csak a pénzét akarta, meglepő hatékonysággal. S ha már a járulékos költségek felmerültek, akkor beszedte azt is, nem nagyon érdekelte hány kispárnahuzatot, ládikát, brifkót, vagy embert kell kifordítania miatta.

Ejj, de hiányzik a Zsidó, hogy kiforgassa a Brifkót, meg az összes kis ládikát és ismerőst is azért a néhány milliárdocskáért, ami valahogy dematerializálódott innen-onnan.