Calibur

Érden az ikonikus Excalibur diszkó.

Nem, nem a mai nemtommi, hanem a régi... ahova érdemes volt lemenni, mert olyan zene szólt, amiről máshol csak álmodtak, ahol úgy tudtál lazulni, hogy a kutya nem szólt hozzád és nagyjából értelmetlen volt a vadállat kidobókról beszélni, mert ugyan megvolt a fitnesszfasiszta kinézet, de senkihez nem volt egy rossz szavuk - akkor sem, ha arconcsúszva akart bemenni.

Ennek megfelelően nem emlékszem sem bunyóra, sem atrocitásokra. Amire viszont igen, azok a hetente lezajlott bulik... nézzünk csak még egy képet az albumba.

Szombat délután, a korai bemelegítés már megvolt, aztán mindenki hazahúzta a belét egy utolsó hajsimításra, gyatya/felső átvételre és a kötelező recskára, hogy ne két perc alatt legyen kész este, ha bejön a szösziknek a csajozósduma. Lassan gyűlik a nép, három autó már a sétálóutcát elállva nyomasztja a kutyasétáltató nyuggereket, Oli, Peti, én készültünk, így simán mehetünk tizennyolcan is - a sofőrökön kívül. Az ampullák már félig üresek, pedig hol van még féléjfél, amikor indulunk. Mivel a készletek megcsappantak, jöjjön az utolsó mentsvár, irány az éjjelnappali és nosza egy kétdekás portorikórum, jó lesz az a calibur előtti parkolóban gyorsítónak, pontosan annyival emeli a pulzusszámot, ahány fokos. Régen besötétedett, a levegő lehűlt, mégis egyre többen nem fáznak, indulhatunk. Kocsikba be, anyósülésre ketten - az egyik lábhoz, mint a kutyák, hogy ne látszódjon - hátra négyen, egy meg még a csomagtartóba is, merthogy kicsit megnőtt a létszám, de Réten nem hagyunk senkit. A gumik a sárvédőbe érnek, de kiafaszt érdekel, majd faterék cserélik...

A Panoráma kanyarban nem mondanám, hogy felfelé sodródtunk volna, nem indokolta a 15 km/h, amit a Skoda 120 bírt ezzel a terheléssel - mindegy, a Tétényi fennsík után jók voltunk, már kihugyozni is lehetett az ablakon nyolcvannál, ami hasznos ha figyelsz, vicces ha nem. Zsonya nem nagyon figyelt, bepermetezte a hátsó sor felét - ennek mi elől nagyon, a hátsók kurvára nem örültek.

Megérkeztünk, beállunk a fák közötti parkolóhelyekre, izzítsuk a portorikót, hűbazdmeg ennek a fele sem tréfa, a hatvan fok az hatvan fok, a 240-es pulzus meg kolibrinél kiváló, élő embernél magyarázhatatlan orvosi anomália, már ha túléled. Mondjuk, ekkor már sem emberek, sem élők nem voltunk, kommunikálni is csak mint a fremenek, rövid füttyökkel (najó sípolás) és morgásokkal tudtunk. Az nincs meg hogyan jutunk be a kétszárnyú ajtón, szerintem a négykézláb esélyes, de lehet az is erős eufemizmus. Első villanás, félig fekszünk a vajbőr fotelben az előtérben, valaki kelteget egy jó hűvös ásványvízzel - nem, nem megitatni akarta, Isten ments, csak a fejemre öntötte véletlenül -, második már a tánctér, fények, lötyögés, a bejutás a boltíves folyosón kimarad. A mozgás jót tesz, én a mozgásnak kevésbé, a koordináció most nem az erősségem. Lassan már látok is, fókusz beállít, elkezdek lepacsizni a haverokkal - szevasz, te is itt, perszebazd, te hoztál - Zsolti, Cipó, Tönki már nyomja, a zsugát, jár a lábuk rendesen. Zsolti-Cipó páros mutatvány, közvetlenül a szinkron becsapós után forgatva felhúzás, ami jól sikerül, Zsolti nem esik most fejre, de a nyakból leugrás már neccesebb, a gátülésbe beleroppan mindkét heréje... többen azt hiszik ezt így kell, pedig nem, csak most nem tudja szétnyitni a lábát és a feje sem azért vörös, mert elfáradt. Most én jövök, kicsit még bizonytalanul, de lelkesen, sima kereszt kicsit grannysen, utána a közkedvelt becsapós , a végén egy duplaforgás, amiből nem esek el, laza, megkapom az első elismerő nézéseket és felfigyelek a barátnőm Kriszta helyett, a másik Kriszta barátnőjére - még lesz bonyolultabb is -, a Dinára. Hosszú lábak, olyan álló és akkora mellek, hogy önmagukban tesznek kérdőjelet a tömegvonzás szabályai mögé, vakító zöld szem, érzéki száj, középhosszú barna haj... mit akar tőlem ez a bomba, tudom, hogy idősebb nálam két évvel, lehetetlen, hogy engem néz. Meg itt a Kriszta - a barátnőm - mit csináljak, ha mégis?! Ez most még nem óriásgáz, kezelem a helyzetet... kicsi duma oda, kicsi nyugtatás ide, minden szép, igyunk rá! De melyikkel? Dönt helyettem a faszom, a Dina egy klasszissal felette van bárkinek aki most elérhető, Kriszta nyekk, de nem vagyok annyira józan, hogy igazán érdekeljen is.

Innentől pszichedelikus egyvelege következik a mell- és seggmarkolászásnak, smárolásnak, ivásnak, táncnak, dumálásnak, röhögésnek, súlypontok nincsenek, kaleidoszkóp viszont van, tehát irány a parkoló, könnyítsünk magunkon. Utána frissítő öblögetés a vécében, rágó, újra jó vagyok hódítani - legalábbis ezt hiszem. Senki más nem hiszi el, lányok lepattannak, de legalább annyira kész vagyok - többedmagammal -, hogy biztos nem fog másnap sem érdekelni, hogy van farkam, majd a túlélésre koncentrálunk. Oké, de most még itt vagyunk... csináljuk hát a szokásosat, igyunk tovább, jöhet a hajnali táncpárbaj az érdiekkel, józanul lenyomjuk őket simán, most csak seggreülésre futja fejenpörgés helyett, beégünk mint a rejsztág, kullogjunk haza. Volt ez másképp is, jó napokon - vagy a versenyek előtt a Zsoltival - vérre menő, többnyire nyertes párbajokat nyomtunk az Ananászékkal. De most kocsikba be, hazaindulunk, Peti még a Panorámát megpróbálja lefelé kilencvennel abszolválni - szerintem nem laza akart lenni simán csak nem látott -, ami a Dina csöcsei mellett a második alkalmat jelentené a fizika meghazudtolásának ma este, a valóság ebbe most nem megy bele. Csattan a Skoda szalagkorláton, pedig ki volt betonozva másfél mázsával az eleje, hogy jobban fogja az utat... Bal első kitörik, de Rétig még kibírja féllábon is.

Így fél hat körül már mindenki kókadt, mint a falivázában hagyott kéthetes nárcisz, lepacsizunk, irány haza. Legközelebb kevesebbet iszunk, majd a portorikó kimarad, valódi párbaj lesz farsangkor, nem éghetünk be, elkenjük a kis déligyümi száját, hiába ő a leendő hiphop világbajnok.