Lágyi-tó és hasonló huncutságok

Lágymányosi éveim jó része a feledés homályába vész - ami biztos, hogy a szüleim többre, a barátaim meg kevesebbre emlékeznek. Mindez azért érdekes, mert rá kell döbbenjek: ahol az életem első tucat évét eltöltöttem, no az a hely úgy nincs többé, hogy van.

Hova tűnnek el a helyek, ahova emlékek kötnek? Az emberek arrébb sétálhatnak, de a helyek, házak, terek nem vesznek el többnyire. Ez itt a XI.-ben nem különösebben igaz, azaz inkább nem igaz.Nézzünk csak körül itt Dél-Budán, mi az ami maradt ahogy volt, ami eltűnt, vagy ami átalakult. Ha most elkezdem lefesteni a Lágymányos/Kelenföld régi arcát, akkor jobban fog hasonlítani Középfölde valamelyik eldugottabb részére, mint a mai önmagára.

Nézzük csak, vegyetek a kezetekbe egy térképet és hajrá!

Jelöljük meg a Baranyai-Budafoki sarkot, mint origót és induljunk egy kellemes nyár esti sétára a környéken. Innen délre óriási a változás... a nekem még grundként, később felvonulási területként, a 43. számú építő telepeként, majd sportpályaként funkcionáló terület ma a Rákóczi-híd - Szerémi sor lehajtó támfalának dőlő néhány jegenye és egy minimalista kutyafuttató. Bár az igény sincs meg már talán a nyolcemeletesekben lakó, lilásőszes hajú túlélőkben a laza szombat délutáni röptézéshez a salakoson.. Ha meg igen, akkor lesétál a Feneketlenhez és csilliárdért, jófejek között, azonnal nyomhatja. Pokróccal egy nyári délután még nagyon érdemes kijönni, ha szerencséd van nem kutyaszarba hanyatlasz és a Budafoki forgalma is csak beszűrődik a levélsusogásba. Most már sokkal nehezebb a töltésre felmászni és tehervagonokat sem dobálunk kővel, pedig mekkorákat szólt! Elbontották a rakétát is a játszótérről. Tudjátok, a rakéta, három szint, colos vascsőből, pirosra mázolva, a szintek sima lécek, a legfelsőben már nem tudtál felállni és a jószándékú darázscsalád is alap volt a kúp peremén kapaszkodó fészekben. Ez utóbbi nem csak az adrenalinszint jótékony magasan tartásáról, de csaliról a zsebpecához és esetenként nyílt töréseket hozó 4 méteres leugrásokról is gondoskodott. Nem tudom ki unta meg végül a terrort, de csak első pillantásra tűnt jó ötletnek a kifüstölésük. A darázs nem az a fajta, akit ha megzavarnak, felszáll másfél kilométer magasra. Most sem tették és a kellő felkészülés hiányában nyitva hagyott földszinti konyhaablakokon csak beköszöntek. Ha pedig már beköszöntek kicsit törlesztettek is a kilakoltatás miatt - persze a kollektív bűnösség elvét szem előtt tartva. Így esett, hogy Toncsi néni a 31./a földszintjéről nem lépcsőn, hanem ablakon kiugorva távozott és legyőzhetetlen wutang-ot megszégyenítő földet érés után kezdett csak visítani - akkor sem azért, mert elfelejtette a banyatankot, hanem mert nehéz szélmalomszerű karkörzéssel kombinált vitustáncról elhitetni, hogy "mi a fasz van, én így jövök le vásárolni bazd!" Sétáljunk tovább...

Volt itt az ovim, most szociális szolgáltató központ - ami nagyon jó biztosan, épp csak nem vágom a logikát. Innen 3 utcányira van ovi, aminek konkrétan nincs füves kertje, ahol a gyerekek játszhatnának. Itt cserében az udvar akkora, hogy 10 csoport vígan elférne és én még a ezüst kiselefánt melletti medencében(!) fürödtem nyaranként. Most parkolóként van hasznosítva az óvodaudvar, a kiselefánt szomorúan pislog a hol kiszáradt, hol bűzös-sáros esővízmaradékkal telt medencére - esküszöm régen vigyorgott még a szeme is, most inkább könnycseppeket látok benne csillogni. Lehet rosszul...

Azért a suli még megvan, a Schönherz azóta is hozza a formáját, bár meg kell mondjam a '80-as évek qpái vadabbak voltak, de legalább annak tűntek. Mostanában valahogy nem látom a félmeztelen vegyészmérnök csajokat a csodagokartok elején, de még a fullosan szétütött arcokból is kevesebb alszik hajnalban a bokrok tövében.

Kocsmából ellenben több van. Azaz helyből ahol a kultúrálisan beágyazott tudatmódosító alapú jóérzés - avagy kinek-kinek vérmérséklete szerint rosszérzés/basznivágyás/hányásigájulás - szárba szökkenhet.Az is érdekes, hogy vagy a fiatalok tanulták meg használni az alkoholt, vagy gyengébb manapság a pia. Biztos én vagyok az élő atavizmus, de van annak valami diszkrét bája, amikor az apja fia/lánya megengedheti magának, hogy matekmacskán a hirdetőoszlopnak dőlve ébredjen - sem kirabolni, sem vesétleníteni nem akarta senki, maximum a rendőröktől kellett tartani, de azoktól is csak akkor, ha összehugyoztad magad, vagy mást. Minap voltam kocsmatúrán haverokkal... nos, csütörtök este és nem tudtunk úgy négy percet sétálni, hogy ne essünk be valahova, ahol saját kotyvalékkal invitálják a nagyérdeműt tizenegykor. Legyen az vodka/szörp/pezsgő keverék, gin/szörp óriásfeles - most figyelj!, 1 db 400, 7 db 1500, 21(!) db 2100 Ft! Nem igazán azt üzeni az árképzés, hogy ésszel fogyassz.

Persze a 50-es, 60-as években épült hatemeletesek olykor imádni, máskor piszkálnivaló lilahajú nyugdíjasai megvannak még mindig, t'án csak kicsivel ráncosabbak, mint 30 éve. Meg persze megérkezett az utánpótlás is, van az akinek igazán bejött az élet és nem költözött a 35 nm-ből csak a szomszéd 45-be és most pont úgy és azt teszi, amiért anno a saját édes szüléit ekézte. Vazz, megvannak még a kollektív egyedüllét legnagyobb haszonélvezői, az utcai macskák is! Ugyanúgy a pincékben vannak az almok, ugyanúgy a földszinten lakó Piri nénik etetik őket az utcára kitett kistálcákból és pontosan ugyanúgy őrjítően bagzanak éjjelente, mint anno. Mondjuk a funkcionális analfabéta aspi-Pistikék ma már becsünnenének a nevelőbe, mint macskagerincet törjenek csapágygolyós csúzlival, fejlődik a világ, no!

Ami ellenben teljesen eltűnt, átalakult az bizony az igazi Lágymányos. A patyolat helyén kocsma, a kocsma helyén indiai gyorsétterem, Skála helyén Allee, Lágyi-tó helyén Infopark D épület, a Kopaszi-gát helyén... valami értelmezhetetlen, a félrecsúszott budapesti középosztály felkapott kirándulóhelyének nevezett hipsterpark lett. Kirándulóhely, mi? Letérkövezett sétálóutcával, rekortán futópályával, telepített náddal és használhatatlan homokos parttal, valamint egy valag betonnal. Hogy mi volt anno? Patyolat, ahol értelmes áron tisztíthattad azt, ami a Hajdúba nem fért bele és nem tudtad volna a aranyérpárnára állítható centrifugával szárítani. Kocsma, ahol parádésan megfért egymás mellett a alumíniumpultból mért csoki/vanilía/puncs kombó, a 10 forintos érmével működő Pacman, szombat-vasárnaponként az ételhordóba mért lebbencs, meg a szakadék, de iszonyatosan profi zongorista élőzenéje. Jah, meg a rövidek keveredő édeskés illata, a cigifüst és a szomszéd asztalnál nyomott akut szkanderverseny izzadságszaga. A Lágyi-tó (ami akkor már messze nem volt tó, csak pocsolya), a mellette felhúzott építkezési területre 10 évre kidobált hídelemek és konténerek, a MAFC sporttelep hátsó része, ami valami természetfeletti kapcsolatban állt a mögötte lévő dzsumbujjal és ebből a szinergiából egy félig tüdőembóliát garantáló salakos, félig felüdülést jelentő füves focipálya állt össze. A Kopaszira élmény volt elindulni is, nemhogy kint lenni. A Budafokira kisétálva megláttad a vasúti híd (íve helyett) egyenesét és mögötte valami homályos zöldes tömeget balkéz felé. Nem, nem ment még az alsó/felső rakparthoz 2+2 sáv, csak egy egy sáv volt, baloldalt a töltés, jobboldalt mélyzöld dzsungel. Ahogy haladtál a Duna felé, úgy bontakozott ki a Kopaszi felé haladó földes/sáros kis "utcák" bejárata, ha pedig engedtél a kísértésnek, akkor olyan helyre értél, amilyenért mostanság minimum 60-70 km-t kell utaznod mondjuk a tassi zsiliphez. Alsó hangon 10-15 méter magas folyóparti fák (igen, még most is megvan a maradékuk), derékig érő fű/gaz (no, ez már nincs), lezáratlan magánstégek - ahova a belépő maximum egy nagyfröccs volt -, kommunális kóborkutyák, zsebpecahelyek garmadái (igen, az erőmű hűtőkiömlője volt a legjobb) és az elmaradhatatlan kiskocsmák, a fehér-kék mázolt székekkel, csirkehálós kerítéssel, bóbiskoló pultossal, aki nem is ebben és nem is abban, hanem egy meghatározhatatlan köztes világban létezett, ahol Te csak a Sokol rádióból ömlő vízállásjelentés aláfestése tudtál lenni a teljesen indokolhatatlan "kérek egy kisfröccsöt és egy feles körtét" bugyborékolásoddal. Mindez 10 perc lassú sétára a Baranyai utcától...

Persze van ami ugyanaz... megvan még jórészt a Hamzsa - bár a betonos focipályákat eldózerolták, felütötte azokat a fű. Megvan a Baranyai játszótér, még jobb is mint volt. Megvan az U-alak (Erőmű utca), sétára/kikapcsolódásra most is pontosan ugyanolyan kiváló. Megvan a Fadrusz cuki, megvan a Fehérvári-piac, az FMH is áll (újra, bár olyan bulik mint anno már biztos nem lesznek).

Hangulattól függ, hogy mindezt pozitívumnak, vagy negatív változásnak, fejlődésnek vagy degenerációnak látom. Most éppen évek óta a pozitív megítélés, a fejlődésnek értékelés mellett vagyok, remélem így is marad a dolog. Az elbaszott Kopaszi ellenére.

Képet nem teszek ki, mert csak lopni tudnám, menjetek, oszt nézegessetek itt, a paradoxon nevű Újbuda Retró oldalon, érdemes.