Egy újabb ikonikus hely és most hál' az Istennek nagyon-nagyon előremutató dolgokról kell meséljek. Van ez a kiváló közösségi hely, a budai oldali rezidenseknek nagyon sokat, a pestieknek sokkal kevesebbet mond - de velük ugye nem foglalkozunk, mi itt félünk és reszketünk.

Volt egyszer, hol nem volt egy téglagyár, ami a budai, pesti építkezéseket látta el alapanyaggal a környékét pedig feneketlennek nem, undorítónak azonban minden bizonnyal nevezhető gödrökkel és meddőhányókkal. Aztán az egyiket továbbásták a kelleténél és feltört a környékre jellemző keserűvíz, ami elkezdte feltölteni a gödröt. Beköltözött a flóra, fauna és olyan pipec kis hely lett az egykori agyagbánya gödréből, hogy ihaj. 

Járt és jár is ide a boldog és boldogtalan, nevetni, sírni, játszani, sportolni, avagy olyan múlandó örömöknek hódolni mint a nyilvános szex és parkban fekve hányás. Jómagam a 80-as évek közepétől rendelkezem emlékekkel a környékről, akkor még a roppan decens 40-esek és a nem annyira decens, mint inkább szétütött punkok és skinhead-ek találkahelye volt a környék. Már elmúlt a parkszínpad dicső időszaka, bár Bonanza-koncert és Koós önnáló est még belefért a repertoárba. Még álltak - mitt álltak, virágoztak - a 70-es évekből a parton maradt stégek, sőt Bocskai úti horgászboltban még horgászjegyet is lehetett venni és teljesen legálisan halra várva hülyére bódulni a tóparton.

A József Attila és akkori Kaffka Margit (ma Szent Margit) gimnázium diákjai és diáklányai már akkor is örömmel vették a 10 körös kirándulásokat a testnevelésórákon a tó partján, kicsit kevesebb lelkesedéssel ugyan, mint a péntek esti Éva vermut maratonokat - a tókörök ritkán teljesedtek ki alkoholgőzös pettingorgazmusban.

A környék felkapottabb szórakozóhelyeinek fiataljai és nagy öregjei előszeretettel bámulták nyári hajnalokon a napfelkeltét a templom felöli oldal padjain hátradőlve, Kelenföld, Lágymányos, Albertfalva, Őrmező és Gazdagrét bandái pedig demilitarizált zónaként használták - ez konyhanyelven annyit tesz, hogy itt hajlandóak voltak boxer/bikacsök/kerékkulcs nélkül is egymásnak találkát adni és kinyilatkoztatni a kinyilatkoztatni valót ("nekem nagyobb a faszom"). Ami a találkozó utáni egészségi állapotra kimondottan jó hatással volt, az általános értelmi színvonalra kevésbé - nekem valahogy meggyőződésem, hogy a gyors egymás utánban fejre mért ökölcsapások ész nélküli fogadása, mintegy provokálása hetente, csak ebben a körben IQ pontok ezreit tüntette el az éjfekete hülyeség szingularitásában.

17 évesen életem első tóparti szexuális élménye esett meg itt velem, egy nem annyira elhagyott stégen, konkrétan a haverom a stég padjának másik oldalán részesített manuálterépiában egy kedves lánykát, jómagam pedig próbáltam feldolgozni, hogy a térdembe beleálló apró deszkadarabok nem csökkentik, hanem emelik az előttem pucsító/domborodó hamvas punci élvezeti értékét. Aznap simán, másnap már nem annyira vettem be ezt a hülyeséget, picsába a picsákkal, valaki operálja ki a 817 apró kis tüskét a térdkalácsomból!

Azután eljött az idő, amikor a tesztoszteron már nem csak a fejemen növő vulkánok kürtőiből, a lábam között ágaskodó fegyvernek látszó különálló élőlényből, hanem az ökleimen keresztül is távozni tervezett - és tette is. Amikor az ember már túl van az első négy boxedzésén és az Excalibur parkolójában benyalt első hat pofonon, azt hiszi meg tudja magát védeni, sőt "majd én megmutatom kis gecik, ki a legény" érzéstől hajtva akár 2:1-ben is odaáll keménykedni. Ha pedig ezt a tüzet 20-30 fős haveri társaság is szítja, akkor könnyedén veszed észre, hogy a gazdagréti padon beszélgetős félbebaszásból Feneketlen-tó parti bandaháborúba csöppentél, ahol a szabály annyi, hogy eszközt nem használhatsz, valamint földön fekvőbe nem rúghatsz/üthetsz. Ilyesmit persze a közeli Zsombolya utcai rendőrörs szolgálatban lévő kedves és éber munkatársai kevéssé toleráltak, így fél óra múlva már az alagsori kihallgatószobában próbáltam összeszedetten válaszolni a kérdésre, hogy a boxzsák helyére akasszanak fel, vagy telefonkönyvvel verjék bucira a fejem.

Aminek lassan benőtt a lágya, el is költöztem néhány évecskére és csak érintőlegesen vettem részt a környék kultúrális életében. Láttam a tökéletesen szétrohadó, majd csodálatosan megújuló Parkszínpadot, az elgazosodó, majd kitisztított parkot, a széthugyozott és utána rendberakott játszótereket és az először pöcegödörré, majd értelmes városi tavacskává visszavedlő Feneketlent.

Azt valahogy nem tudom bánni, hogy a Kosztos túloldaláról eltűnt a sárgabusz pályaudvar, a Tranzit kiváló kezdeményezés és nagyon jó ellenpontot ad a kommerciálisabb Parkszínpadnak, ha kikapcsolódni vágysz egy pohár sör mellett. Langymeleg tavaszi/nyári/őszi délutánokon és estéken pedig a tér szélén álló asztalakon, padokon világmegváltás közben ultizgató nyugdíjasok nyújtanak felejthetetlen élményeket - az hagyján, hogy őrült szórakoztató az anekdotáikat hallgatni, de honnan tudják a világbéke, az összes betegségre ható gyógyszer és még a vörös oroszlán receptjét is?! Engedjük őket szabadjára és a világ jobb hely lesz...

Mostanában jómagam örömmel - gondolom a környék nyugdíjas lakossága is kitörő lelkesedéssel - konstatálom, hogy a fiatalok újra megtalálják a parkot és a plédre kiülős, beszélgetős összetartástól kezdve, a szétcsapott világmegváltáson túl a tai chi imitácón át, a nyilvános szex és fekve hányás is egyre népszerűbb a köreikben. Hajj, szerencsére van ami változik és van ami nem.

A felújított Parkszínpadot, Tranzitot nagyon ajánlom mindenkinek (sör, fröccs és hangulat kiváló mindkét helyen), csakúgy mint a játszótéri padon kefélést, halleluja!